Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Verseim - Új szemmel

 Útjelző

Mi vagy te? egy erős szálfa?

vagy csak hitvány korhadék

Mit keresel e világban?

fordítod a kerekét?

Mindegy is, csak érezz

és fussunk

bele a nagyvilágba

találtalak, s lélekutunk

együtt halad tovább…

szívbemaró szereteted

elragad és meggyötör

ismerem az érzésedet, nekem is van

csak böjtöl

kivárásra játszik, mert

még nem jött el az ideje

de ha itt lesz, harsány

hangját megismered,

tudod-e?

a szívedet melegíti s a szemedbe

bekacsint

a válladon sír, ha bánattól

reszket a lelke megint

légy a társa, légy útjelző

együtt menni sokkal jobb,

a megbotló vándor

vállát te is átkarolhatod

hálával telt szeme könnyes,

 s te nem érted, mivégre

hisz a lelked olyan tágas, belefér a

Miért ne?

 

Szeretet - trilógia

I.

A szeretet végtelen,

nem vehető, kéretlen,

Képzeletedben tátongó hiányodat

betöltheti és megerősít

ha elhiszed

 

Felkarol, veled van ,

sosem hagy el, neked van

Támogat és átkarol,

emberformát ölt s behatol

apró receptoraid mélyén csiklandoz

támaszt adón.

 

Szeretet

II.

Más ritmusban énekelek

és másban is zenélek,

de a lelkem együtt rezdül

meghallják a szirének.

Hív a lelkem,

csobognak az érzések, mint patakok,

kelj át velem, itt, a zúgón

Barátommá fogadok

minden embert, ki a víz partjára leül,

hallgatja a csobogását

s velem együtt menekül

Együtt élünk mostantól már,

velem van az egész világ,

itt élünk a patak partján

hallgatva a muzsikát

elvonultunk a zaj-kosztól

megteremtve a csodát,

minden érzés újraírja

a varázsos harmóniát.

 

Szeretet

III.

Szeretem a világunkat, mert ez a hely a miénk,

jöhet persze fű, fa, virág, s jöhetnek a kicsikék,

mindenkit nagy öleléssel, édes szóval fogadunk,

szeretetünk összetart és mindig együtt maradunk.

 

2014.10.29/11.02.

Pillanatkép

Feledésemnek rút homálya szállt rám

és ÚGY

belemerültem

Nem találok kiutat.

 

Ringató

Tenyeredben ringatóznék,

füleimmel hallgatóznék

figyelnélek, … minden zajra,

érkező apró morajra

megijednék s

bebújnék a hátad mögé

hogy átöleljem veled

az egész világot

 

Titkos alagút

Kapocs lennék

erős, biztos

múlt és jövő hídja,

titkos alagút, mely

vasajtóval zárul

zárát kutyafejű sátánfajzat őrzi

kegyetlen és gyilkos

ha szívéhez eljutottál,

lággyá válik,

s befúródtál

örök válaszok

ősi titkok nyomára bukkantál

légy te az, kinek engedi,

hogy simogassa,

füle tövét vakargassa

s beengedje titkos útra

hihetetlen vándorútra

inni a titkos forrásból

megmártózni a tudásból

tudni, érezni és lüktetni

szívszorítón együtt lenni

ott a találkozóhelyünk,

ott biztos, hogy együtt leszünk

belebújunk a titokba

lélekmentő zarándoklatra

 

Karácsony

Kell-e szebb szó, karácsony?

Megpendíti a varázsom

Engem szólít, neked készít

bámulatos ünneplősdit.

 

Szívem ünneplőbe öltve

ajándékok szerteszét

koszorúmon minden gyertya

ontja izzó fényeit

 

Nem titok már, a szívünkben

csendülnek a dallamok

Egyik húrját megpendíted

s veled együtt dalolok

 

Légy vendégem, légy a társam

együtt lenni mindig jó

Áldott ünnep, szép karácsony

veled milyen megható!

 

Legyen szíved mindig boldog,

legyen örök szeretet

legyen lelked békés

hisz én végtelenül szeretlek.

 

Kínok kínja

semmi sem az, ami régen,

fáj ez nekem,

konokul ragaszkodom

régmúlt élményekhez,

úgy érzem, engedem

semmibe hullni a múlt

kérdéseit, de mégsem

benn cikáznak, megsebeznek

karmaikkal belevájnak a

lelkembe

vérző, gyógyíthatatlan,

gennyező, örök sebet marnak

barázdát rónak fájdalomból

mély és nehéz szavakból

 

Építeném új valómat,

de lehetetlen

mindig csak az cikázik,

a régmúlt érzése hiányzik,

új utamon vonszolom testemet

keresek, kutatok, találok helyeket,

embereket, élményeket

és mégsem gyógyír a sebemre,

önmarcangoló kérdéseimre.

 

Tettenérem saját kínom,

utálatos bensőm

pusztító gyötrelmét,

ragadós, hozzámnőtt veszedelmét.

 

Elég! ordítom…

Elég! vonyítom

Elég! sikítom

Elég a kínom.